- Szia! – hallottam egy fiú halk hangját. Lassan kinyitottam a szemem és felnéztem. Alden állt előttem.
- Szia! – köszöntem vissza.
- Leülhetek? – kérdezte és levetette magát mellém.
- Már megtetted – válaszoltam kissé morcosan.
- Hel van egy oltári hírem. – lépett be a terembe Kerol. Kérdőm rám nézett aztán a mellettem ülő Aldenre.
- Mi az az oltári hír? – kérdeztem.
- Semmi. – vágta rá gyorsan. Rám sem nézett, csak zavartan mosolygott a mellettem lévő fiúra.
- Szóval… - kezdte Alden.
- Miről volt szó? – vágott a szavába barátnőm.
- Arról, hogy. – folytatta. – Ma lesz egy kóbor buli a régi vasgyárban.
- Kóbor buli. – ismételtem a szavait.
- Igen, ez egy fajta turné. A rendezők minden hónapban más városban lazulnak és a helyszínt előtte egy nappal küldik el. Na, benne vagytok?
- Igen. – válaszolta Kerol.
- Én passzolom – jelentettem ki.
- Ne már – sikította barátnőm.
- Jó buli lesz – próbált rávenni Alden, de nemet intettem. A csengő hangosan megcsörren, majd belépett a tanár.
- Foglaljanak helyet!
Alden összeszedte a cuccát és a helyére ment. Az óra nagy részében csak firkálgattam a füzetembe. Egy cseppnyi erőm sem volt, hogy odafigyeljek a tananyagra. Hirtelen elkezdett csengeni a telefonom jelezve, hogy SMS-t kaptam. Mr. Lawson abbahagyta a mondandóját és odajött hozzám.
- Szabad? – kérdezte és elvette a padomról a telefonom. – Helena ha már ön ilyen elfoglalt személyiség megtenné, hogy velünk is megossza elfoglaltságának tárgyát?
Visszaadta a telefont és kérdőm rám nézet. Jól tudtam, hogy mire vár. Felnyitottam a billentyűzárat és átnyújtottam a telefont.
- Grazie Helena! – mondtam. Figyelmesen tanulmányozta a telefonom. – Ha jól látom ön SMS-t kapott, melynek tartalma egyetlen mondat. Miért? – olvasta fel. - Hmm. Ez nagyon érdekes - jegyezte meg. - A telefonja nem ismeri fel azt a számot, amelyről küldték ezt a csekély üzenetet. Van elképzelése miért?
- Fogalmam sincs uram. - éreztem, ahogy lassan elpirulok.
- Talán egy titkos rajongó?
- Kétlem. - minden szempár rám szegeződött
- Hát akkor derítsük ki, hogy ki küldte. Mit válaszolna rá?
Rámeredtem a tanárra. Nem hiszem el, hogy ez velem történik. - gondoltam.
- Akkor majd én válaszolok - mondta és elkezdett SMS-t írni. Nemsokára egy újabb telefon is megcsörrent a teremben. A hang felé fordultam és láttam amint Alden előveszi a telefonját.
- Meg is van a hódolója. Ha jobban belegondolok tökéletes a kérdése Alden. Gondolom, most felteszik a kérdés maguknak. Miért kapok ma elzárást? Erre nagyon egyszerű a válasz. Mert nem figyelnek az órámon. A telefonjukat az elzárás után visszakaphatják - mondta majd folytatta az órát.
A teremben ültem ahol az elzárás szokott lenni. Rettenetesen dühös voltam. Alden még arra sem volt képes, hogy bocsánatot kérjen, amiért ilyen helyzetbe hozott. Csillapíthatatlan dühöm egyre erősödött. Soha senki még ennyire nem tudott felbosszantani. Lassan kinyílt az ajtó és Aden lépett be rajta. Száját széles mosolyra húzta, mint ha örülne, hogy lát. Lassan végigmért majd elismerően bólintott. Odalépett a tanárhoz és átnyújtott neki egy cetlit.
- Ezt az igazgató helyettes küldte.
A tanár figyelmesen elolvasta a papírra írt kis üzenetet, majd bólintott.
- Ti maradjatok itt. Ha hangzavar lesz, akkor meghosszabbítom az elzárást – mondta komoran.
Alden leült a mellettem lévő székre, és felém fordult.
- Szóval? – nézett rám kérdőn.
- Mit akarsz? – kérdeztem kissé gorombán. Egyre mérgesebb lettem rá.
- Miért nem jössz?
- Még mindig itt tartasz? – emeltem égnek a tekintetem.
- Igen. – vigyorodott el.
- Megmondtam nem megyek - emeltem meg a hangom.
- Mondták már neked, hogy gyönyörű vagy mikor mérges vagy? – húzódott közelebb hozzám. Pár centi választott el minket egymástól. Tengerkék szeme ragyogott miközben rám nézett. Hirtelen kinyílt az ajtó és a tanár lépett be rajta. Alden felsóhajtott és kicsit arrébb húzódott.
- Mr. Grain nem tudod, hogy a másik iskolájában mi volt a szokás, de itt nem ez. – mutatott ránk. – Kérem, foglaljon máshol helyet!
Alden felállt mellőlem és keresett egy másik helyet nem túl távol tőlem. Az idő rettenetesen lassan telt. Olyan csend volt a teremben, hogy még az óra halk kattanását is lehetett hallani. Szememmel követtem az mutató járását. Egy pillanatra lehunytam a szemem és mikor kinyitottam már nem a teremben voltam. Körülnéztem, de csak a nagy feketeséget találtam magam körül. Jeges víz járta át a ruhámat. Olyan volt, mint ha egy tóban lennék melynek fekete a vize. Elkezdett örvényleni körülöttem a víz. Volt valami a tóban, ami engem akart. A félelem úrrá lett rajtam. Valami hirtelen hozzáért a lábamhoz. Menekülni próbáltam, de elkapott és a mélybe rántott magával. Próbáltam kiszabadítani a lábam, de nem tudtam. Egyre erősebben tartott. Nem kaptam levegőt. Víz áramlott be a tüdőmbe. Egy hirtelen mozdulattal megrúgtam a szörnyet. Elengedett és felszínre tudtam úszni. Kapkodva szedtem a levegőt, míg újra a víz alá nem kerültem. A láthatatlan szörny szorosan ölelte körül a testem. Mozdulni sem tudtam. Egyre erősebben szorított, mint ha össze akarta volna roppantani. A még megmaradt erőmmel elkezdtem kapálózni hátha ki tudok szabadulni. Valami megszúrta a nyakam és iszonyatosan elkezdett fájni a testem minden porcikája. Összegörnyedtem. Az a valami elindult velem lefelé. Egyre csak lejjebb és lejjebb vitt. Azt mondják, hogy az ember halála előtt lepereg előtte az élete, de én csak feketeséget láttam. Azt hittem az elején, hogy ez csak egy újabb rossz álom, de ez már nem az volt. Olyan igazinak tűnt, hogy nem lehetet az. Nem volt már több erőm küzdeni. Behunytam a szemem, és hagytam, hogy a mély magával ragadjon.
Erős kéz szorította meg a válla. Megragadtam és a földre szorítottam a fiú fejét. Ekkor vettem észre, hogy Alden az.
- Helena! Mi történik itt? – viharzott be a terembe a tanár. Elengedtem Aldent, aki gyorsan összeszedte magát és válaszolt helyettem.
- Csak megmutattam neki, hogy hogyan bánjon el a rossz fiúkkal. – kacsintott rám. – Meg kell hagyni gyorsan tanul.
- Igaz ez? – kérdezte kérkedve a felügyelő tanár.
- Ö, igen.
- Rendben. Most megússzák egy figyelmeztetéssel. Kérem a jövőben az ilyen oktatást az iskolán kívül létrehozni! Elmehetnek. Vége az elzárásnak. – mondta és kisétást a teremből. Egy szó nélkül összeszedtem a cuccom és otthagytam Aldent.
A kocsiban ültem és próbáltam magam összeszedni. Remegett a kezem az ijedségtől. Olyan valóságosnak tűnt az egész. Halk kopogtatás hallatszódott az ablakon. A félelemtől összerezzentem. A hang irányába néztem és láttam amint Alden áll a kocsi mellet. Barátságosan mosolygott rám és intett, hogy száljak ki.
- Szia! – köszöntem neki. Remegett a hangom. Hallottam a szívem dobogását a fülemben.
- Jól vagy? – lépett közelebb Alden.
- Igen. Minden a legnagyobb rendben. – erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Nagyon rosszul hazudsz. Add ide a kulcsokat!
- Nem – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően. Aldent nem érdekelte az, amit mondtam. Kikerült és beült a kocsiba. Elfordította a kulcsot és a motor lágyan felmordult.
- Hé, ez az én kocsim! – sikítottam.
- Ha nem ülsz be, akkor többé már nem. – csapta be az ajtót. Ökölbe szorítottam a kezem és beültem én is az autóba. Egész úton egy szót se szóltunk egymáshoz. Rezzenéstelen tekintettel bámultam kifelé az ablakon. Próbáltam elnyomni magamban a feltörő haragot, de nem sikerült. Minél jobban el akartam fojtani annál nagyobb lett a dühöm.
- Meg is érkeztünk. – állította le a motort Alden a házunk előtt. Kiszálltam a kocsiból és becsaptam magam mögött az ajtót. Gyors léptekkel a házunk felé tartottam. Már a bejárati ajtó előtt álltam, mikor Alden utolért.
- Hel várj már egy percet! – fogta meg a karomat.
- Mit akarsz? – förmedtem rá.
- Bocsánat. – jött közelebb hozzám. Pár centi választott el minket egymástól. – Bocsánat, amiért olyan barom voltam. – hangja nyugodt és kellemes. Gyönyörű kék szemében ragyogott miközben rám nézett. Teljesen elvarázsolt. Szinte már nem is haragudtam rá.
- Láttam, hogy nem vagy jól és úgy se fogadtad volna el, ha felajánlom, hogy hazahozlak.
- Semmi baj. – mosolyodtam el. Nem hittem volna, hogy ilyen rendes – gondoltam magamban.
- Remek. – mosolygott vissza rám. – Na meg hát kellet egy fuvar is.
- Tessék? – úgy éreztem magam, mint, ha egy vödör vízzel öntöttek volna le.
- Tudod egy fuvar. Egy utcával arrébb lakok és a kocsim a szerelőnél.
- Ó szóval úgy nézek én ki, mint egy taxis? – emeltem meg a hangom. Kinyitottam az ajtót és be akartam menni a házba, de Alden visszahúzott magához.
- De igaz nincs harag?
- Nincs harag. Sőt annyira nem haragszom rád, hogy adok egy jó tanácsot. Vizsgáltasd ki magad, mert beteg vagy! – minden egyes szónál egyre magasabbra emeltem a hangom. Szinte már ordítottam vele. Minden dühömet rázúdítottam.
- Azért este eljössz bulizni? – villantott rám egy mosolyt.
- Csak is. – hátat fordítottam neki és becsaptam magam mögött az ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése