A szobámban álltam. A semmiből hirtelen lángok csaptak fel. A torkomat és a szememet marta a füst. Elkezdtem köhögni, alig kaptam levegőt. Menekülni próbáltam, de mozdulni se tudtam. Megbénított a félelem. Egy tűzgyűrű vett körül. A lángok egyre magasabbra és magasabbra törtek. Lassan az egész szoba elkezdett égni. A tűz elemésztette a körülöttem lévő világot és vele együtt engem is. A táncoló lángcsóvák arctalan alakokat öltöttek és mind felém tartott. A félelem egyre jobban a hatalmába kerített. Minden egyes lépésüknél egyszerre kántálták a nevemet.
- Helena, Helena. - minden egyes kiejtett szó a csontomig hatolt és elképesztő fájdalmat okozott nekem. Olyan volt, mint ha az a valami bennem lenne, és belülről akarna elpusztítani. Egyre közelebb és közelebb értek hozzám. Összeszedtem minden bátorságom és futásnak eredtem. Átugrottam egy lángemberen, de már nem a szobámban voltam. Egy szikla peremén értem földet. Egy centin múlt, hogy le ne zuhanjak. Visszább léptem és lenéztem a mélybe. Egy tüzes lávatenger hömpölygött alattam, amely minden oldalról körülvett. Az összefüggő láva hirtelen szétvált és ezernyi embert alkotott. Asszonyok és férfiak másztak felfelé egymást taposva. Úgy néztek ki, mint ha a kárhozatra ítéltek lelkeik lennének. Fájdalmasan sikítottak és sírtak, mint ha elevenen nyúznák meg őket. Sátáni kacajt sodort felén a meleg szellő, amely égette a bőrömet. Az ég koromfekete volt, amelyet néha egy-egy villám festett fényesre. A lelkek egyre feljebb jutottak.
- Helena, most nem menekülhetsz. - hallatszott a távolból egy eltorzult hang. Menekülni próbáltam, de nem tudtam. Nem volt kiút. Hirtelen valami elkapta a lábamat és magával rántott a mélybe.
- Hahaha - nevetett a hang. - A pokolba vezető út. - hallottam zuhanás közben.
- Helena, Helena. - minden egyes kiejtett szó a csontomig hatolt és elképesztő fájdalmat okozott nekem. Olyan volt, mint ha az a valami bennem lenne, és belülről akarna elpusztítani. Egyre közelebb és közelebb értek hozzám. Összeszedtem minden bátorságom és futásnak eredtem. Átugrottam egy lángemberen, de már nem a szobámban voltam. Egy szikla peremén értem földet. Egy centin múlt, hogy le ne zuhanjak. Visszább léptem és lenéztem a mélybe. Egy tüzes lávatenger hömpölygött alattam, amely minden oldalról körülvett. Az összefüggő láva hirtelen szétvált és ezernyi embert alkotott. Asszonyok és férfiak másztak felfelé egymást taposva. Úgy néztek ki, mint ha a kárhozatra ítéltek lelkeik lennének. Fájdalmasan sikítottak és sírtak, mint ha elevenen nyúznák meg őket. Sátáni kacajt sodort felén a meleg szellő, amely égette a bőrömet. Az ég koromfekete volt, amelyet néha egy-egy villám festett fényesre. A lelkek egyre feljebb jutottak.
- Helena, most nem menekülhetsz. - hallatszott a távolból egy eltorzult hang. Menekülni próbáltam, de nem tudtam. Nem volt kiút. Hirtelen valami elkapta a lábamat és magával rántott a mélybe.
- Hahaha - nevetett a hang. - A pokolba vezető út. - hallottam zuhanás közben.
- Segítség! – kiáltottam álmomból felriadva. A lepedőm csuromvíz volt az izzadságtól. Highway to hell – zengte a telefon. Fáradtan érte nyúltam.
- Tessék? – vettem fel morcosan.
- Boldog szülinapot! – sikította Emili.
- Oh, szia! Már kezdtem örülni. – fintorodtam el.
- Tudom drágám, de a szüleidnek … - kezdte.
- Már megint halaszthatatlan dolguk van – ironizáltam.
- Ne légy ilyen! – szólt rám. – Nem felejtették el a szülinapod még ajándékot is kaptál.
- Ja mert előtte egy évvel bejelentkeztem náluk.
- Én a helyedben örülnék a féktelen szabadságnak és az ajándékoknak.
- Szerencsésnek érzem magam – a hangomba egy kis arrogancia költözött.
- Azért az a sportkocsi nem volt olyan rossz – jegyezte meg.
- Ja, és idén mit találtál ki? – kérdeztem miközben elnyomtam egy ásítást.
- Ha kikelsz, az ágyból megtudod.
- Honnan… - kezdtem.
- Én mindent tudok – hangjában büszkeség csilingelt.
- Ezért vagy te az anyám kedvenc asszisztense.
- És az egyetlen is – nevetett fel. – Na, jó kedvesem, nekem most mennem kell. Ha elmész, otthonról vegyél fel bukósisakot.
- De hát nekem nincs is.
- A mamád azt üzeni, hogy szeret.
- Én is őt – mondtam, de már senki sem volt a vonal másik végén. Lassan felöltöztem és lementem a konyhába. Az asztalon egy ajándékdoboz várt, amely egy kulcsot rejtett. Semmi mást még egy üdvözlő kártyát sem.
- Boldog szülinapot - sóhajtottam.
Felkaptam a konyhapultról a táskám és a garázsba siettem. Egy új kocsira számítottam, de tévedtem. Egy fekete motor állt előttem. A kormányon egy kis cetli lengedezett. Az új jogsihoz. - állt rajta.
- Egész jó Emili - mondtam elismerően.
Ködös nap volt a mai. A suli parkolójában egy lelket sem lehetett látni. Egy villám szaladt át az égen jelezve, hogy mindjárt elkezd esni az eső. Még egyet villámlott és az esőcseppek sűrű hálózata vett körül. Berohantam a suliba. Az aulában mozdulni sem lehetett a diákseregtől. Átverekedtem magam a tömegen és a terem felé indultam.
- Hel – szólt utánam valaki. Kerol tartott felém gyors léptekkel. – Verőfényes jó reggelt! – száját szinte már természetellenesen nagy mosolyra húzta.
- Szia! Minek örülsz ennyire?
- Annak, hogy ez az év az újoncok éve lesz – jelentette ki.
- Ezt, hogy érted? – kérdeztem kissé aggodalmasan.
- Te még nem hallottad? – indult el a terem felé. – Van egy új diák. Egy srác és pont a mi osztályunkba jár.
- Értem. – egy cseppet sem érdekelt az új fiú. Csak bámultam magam elé, miközben barátnőm tájékoztatott a legfrissebb pletykákról. Már az osztályteremnél jártunk mikor beleütköztem valakibe. Felnéztem és Luke állt előttem.
- Ne haragudj!
- Semmi baj. – mosolygott rám kedvesen. Kinyitotta előttem az ajtót és udvariasan előre engedett.
- Köszi. – mosolyogtam vissza rá.
Bementem és elfoglaltam a helyem. Kerol ledobta mellém a táskáját és leült a mellettem lévő székre.
- Nem értelek. Luke helyes és még okos is. Mi a baj vele? – kérdezte. – Na, mindegy. Azt mondják, hogy nagyon jól néz ki, de még senki se látta – folytatta a beszámolóját.
- Akkor még is honnan tudják, hogy hogy néz ki? – kérdeztem.
Kerol válaszra nyitotta a száját, de becsengettek. Dühödt pillantást vetett rám.
- Csendet! – lépet be a tanár. – Ha mindenki elhelyezkedett nyissátok ki a könyveket. A mai témánk a …
Halk kopogtatás zavarta meg órát. Lassan kinyílt az ajtó és az igazgató lépett be. Odament Mr.Withman-hez és átnyújtott neki egy papírt. Figyelmesen elolvasta a kis papírt és bólintott.
- Rendben, hívja be! - mondta a tanár. Az igazgató kiment a teremből és kis idő múlva ismét kinyílt az ajtó. Egy srác lépett be rajta és Withman mellet, ált meg.
- Had mutassam be az új osztálytársatokat Alden Grain-t.
Alden lebilincselő látványt nyújtott. Hollófekete haja és tengerkék szeme volt. Farmert és fekete pólót viselt, amely megmutatta erős izmait. Egy pillanatra sem tudtam levenni róla a tekintetem. Teljesen megbabonázott. Ismerősek voltak a vonásai. A széles válla, az állának lágy ám férfias íve. Úgy éreztem, mint ha már ismerném valahonnan, de nem tudom, hogy honnan.
- Szeretnél pár szót mondani magadról? - kérdezte a tanár.
- Nem igazán - válaszolta. Hangja mély és bársonyos volt. A lélegzetem is elállt, ahogy őt figyeltem. A hatalmába kerített és elvarázsolt.
- Ki lesz az, aki körbevezeti Aldent az iskolában? - tette fel a kérdést Mr.Withman. Egy szempillantás alatt lendültek a lányok kezei a levegőbe.
- Christin, légy oly kedves és segíts mindenben neki.
A lányok sorra sóhajtottak fel vágyakozóan.
- Foglalj helye! Ott van is egy hely. - mutatott a tanár a mellettem lévő padra. Alden elindult felém. A mozgása sejtelmes és könnyed volt, mint egy prédára lecsapó oroszláné. Észre sem vett. Még rám sem pillantott. Mint ha láthatatlan lennék a számára. Az ablak mellet ült le.
- Folytassuk az órát! Nyissátok ki a tankönyvet - mondta a tanár. Az óra nagy része lassan telt el. Hűvös lágy szellő cirógatta meg a vállam, majd hirtelen úgy éreztem, mint ha karmok martak volna belém. Az ablak felé fordultam és láttam, hogy egy kis résen sűrű fekete gomolygó felhő szűrődik be Alden mellet. Pánik félelem lett úrrá rajtam. Ugyanezt az árnyat láttam álmomban is, de ez már nem álom. Rossz előérzetem támadt. A vér is megfagyott az ereimben. Hirtelen elkezdtem szédülni. Egyre erőtlenebbnek éreztem magam. Az árny nagyobbodott. Keserves sikítás törte meg a csendet. A félelemtől kiesett a toll a kezemből és hangos puffanással ért földet.
- Helena ne nézd már olyan feltűnően! - bökött oldalba barátnőm.
- Nem őt nézem. - fordultam felé. - Hanem azt a... - visszapillantottam, de már nem volt ott semmi. Mint ha semmi sem történt volna.
- Elég sápadt vagy, jól érzed magad? - kérdezte aggodalmasan.
- Igen, semmi baj. - megnyugtatott a tudat, hogy az a valami már eltűnt. Hirtelen megszólalt a csengő mire összerezzentem.
- Hel – szólt rám Kerol.
- Igen? – fordultam felé.
- Kezdődik a következő óra. Jössz? – kérdezte.
- Persze. – összepakoltam a cuccom és követtem Kerolt.
Délután az üzletsoron vásárolgattam. Az egyik bolt kirakata előtt állam mikor mellém lépett barátnőm.
- Szia. Bocsi, hogy késtem csak…- hadarta gyorsan.
- Semmi baj. Jössz? – intettem a bolt felé. Lassan végigmérte a kirakat bábút majd bólintott.
- Elég ígéretesen néz ki.
Bementük a boltba és elkezdtünk nézelődni. Megálltam az egyik állvány előtt és figyelemre vettem a rajta lévő ruhákat. Kinyílt az ajtó és hideg levegő áramlott be rajta. Felemeltem a fejem, de az eladón és rajtunk kívül senki sem volt az üzletben. Fagyos borzongás futott végig rajtam. Hirtelen elkezdtem szédülni. A látásom homályosabb lett. Egyre rosszabbul lettem. Meg kellet kapaszkodnom az állványban, hogy össze ne essek.
- Megvárlak a bolt előtt – mondtam és kimentem. Forgott körülöttem a világ. A kirakat üvegének vetettem a hátam. A szél lágyan cirógatta az arcomat, majd hirtelen feltámadt. A köd elkezdett sűrűsödni körülöttem. Gyors lépteket vertek vissza a falak. Körülnéztem, de senkit sem láttam. Hirtelen szorítást éreztem a nyakamon, olyan érzés volt, mint ha egy kéz tartana fogva. A semmiből megjelent előttem egy férfi. Sötét pulóvert és farmert viselt. Arcát kapucni takarta el. Lassan elindult felém. A félelemtől mozdulni sem tudtam. Minél közelebb ért hozzám annál erősebb lett a szorítás a nyakamon. Előttem állt mikor megcsillant valami a kezébe. Egy tőr volt az. A magasba lendítette a kezét és lecsapni készült. A körülöttünk lévő fehér köd sűrű fekete füstté változott. A szél egyre erőteljesebb lett. A férfi arcát takaró kapucni leesett a fejéről. Hirtelen megtorpant és zavartan körülnézett. Szemében félelem tükröződött. Hátrébb lépett tőlem és a szorítás elmúlt. Számomra ismeretlen nyelven kezdett el beszél. Úgy hangzott, mint ha bocsánatért esedezne. A fekete felhő szorosan körülvette a férfit.
Keservesen felordított majd összegörnyedt. Úgy nézett ki, mint ha hatalmas fájdalmai lennének. Felemelte a fejét és könyörgően rám nézett.
- Exitus fero - mondta majd eltűnt a fekete köddel együtt.
- Hel gyere már be! Nézd mit találtam! – lépett ki az üzletből Kerol. A térdem elkezdett remegni. Minden erőm elszáll és a földre rogytam. Nem értem, hogy mi történt. A távolba meredtem. Azt a helyet néztem ahol a férfi eltűnt.
- Mi a baj? Úgy nézel ki, mint ha szellemet láttál volna – jegyezte meg barátnőm.
- Minden rendben. – szedtem össze magam. – Nekem, haza kell most mennem. - dadogtam. - Szia! – mondtam és elindultam hazafelé.
Nagyon jó rész lett!!! :) Mikor lesz folytatás?? :D
VálaszTörlés