Prológus

Ha tetszett a történet, akkor ide kattintva csatlakozhattok a blog csoportjához. :D


Az utca sötét és kihalt volt. Csendesen szitált az eső. Dermesztően hideg volt, még a lehelet is látszott. Csak egy srác járt odakint. Cseppnyi félelmet sem érzet, hisz tudta, hogy az emberek jobban félnek tőle, mert ő valami más. Egy szörnyeteg. Bármerre csak járt fájdalom követte a lábnyomát. Amihez csak hozzáért tönkrement. Maga volt a rontás. Elkezdett körülötte kavarogni a levegő és sűrű fekete köd vette körül. Szorosan körbeölelte a testét aztán eltűnt vele együtt. 

Lassan kitisztult a levegő a fiú körül és egy ködös sikátorban találta magát. Körbe sem nézett csak haladt tovább. A sikátor bejáratánál egy autó áll. Mikor a srác az autó mellett járt a sofőr lehúzta az ablakot.
- Szállj be! – utasította. A fiú szó nélkül beült a kocsiba.
- Azt hittem, hogy Európában vagy.
- Rég láttalak barátom – mondta a férfi nyájasan.
- Nem emlékszem arra, hogy barátok lennénk – a fiú hangjában undor költözött. Megvetette a mellette ülőt, hiszen jól ismerte már.
- A régi szép idők emlékére – nyújtott kezet a sötét alak.
- Miért hívattál? – szögezte neki a kérdést. A férfi nem válaszolt csak átnyújtott neki egy fényképet. A fiú figyelmesen tanulmányozta a képe.
- Ő meg ki? - kérdezte.
- Nem az a lényeg. - tartott egy kis szünetet. - Nagyon fontos a számunkra. - tette hozzá.
- És nekem mi a szerepem ebben?
- Az, ami eddig.
- Azt csináljam, amit a többiekkel?
- Csak hozd el nekünk.
- Rendben. - adta vissza a képed, de a férfi nemet intet.
- Tartsd meg nyugodtan.
A srác csak bólintott és kiszállt. Felmordul a kocsi motorja aztán elhajtott. A fiú egyedül állt a sikátorban és csak bámulta a képet. Hirtelen haragra gerjedt és széttépte azt. A darabokat szétszórta a szélben és csendben figyelte, ahogy elsodródnak tőle.