Bónusz fejezet - 2

A sötétség nyomasztóan telepedett rájuk. Az épület meleg és párás levegője szinte fojtogatta a fiút. Alig látott valamit. Izzadtságcseppek marták a szemét. Arca elgyötörtnek látszott, szemében pedig aggodalom tükröződött. Minden lépésért meg kellett küzdenie. Ereje fogytán volt már. Napok óta menekültek. A lányt karjaiban tartva haladt egyre feljebb a lépcsőházban. A lány nyöszörögve megmozdult az ölében és ő erősen magához szorított, mintha attól félt volna, hogy baja esik. Megállt az egyik ajtó előtt és hosszan kifújta a levegőt. Kissé megkönnyebbült, hogy biztonságos helyre tudta hozni a lányt. Erőt vett magán és becsengetett. Gyors lépteket hallott közeledni.
- Á, itt a vacsi. – hallatszott a férfihang és kinyílt az ajtó. A férfi arcára kiült a döbbentség. – Exitus – mondta köszönésképpen.
- Darius. – hangja komor volt. – Látom nem minket vártál. – A férfi tekintete a lányra vándorolt. Összeráncolta a homlokát, de egy szót sem szólt. – Segítségre lenne szükségünk. – A férfi kitárta az ajtót és intett. – Bármikor.
A fiú bevitte a lányt a nappaliba és lefektette a kanapéra. Elővett egy takarót és gondosan betakarta. Leejtette a fejét és hosszan kifújta a levegőt. Jól ismerte már ezt a házat sok időt töltött már itt. Az emlékek hullámokban törtek rá. A padló megcsikorgott mögötte, amire felkapta a fejét. Darius volt az.
- Fáradtnak tűnsz – jelentette ki.
- Jól vagyok. – Ökölbe szorította a kezét és az ajtó felé vette az irányt, de barátja elállta az utat.
- Ki ez a lány?
- Nem tudom, de kiderítem. – Sűrű köd kezdett el örvényleni körülötte. – Vigyázz rá, míg visszajövök – mondta és engedte, hogy a sötétség elragadja.

Jól tudta kinél kell keresnie a válaszokat. A sötét köd kitisztult a szeme előtt és már jól látta ellenfele arcát. Az asztalon egy halvány gyertya fénye pislákolt. Egy kósza szellő se volt a helyiségben, de mindig meg megrebbent a gyertya lángja, de csak az egyik irányba. Olyan volt, mintha menekült volna valami elől. Valami elől, ami elszívja az erejét és ezzel elfojtaná az életét adó szikrát. Most még sötétebb volt, mint valaha. Érezte a fiú, hogy valami nincs rendben, de nem tudta, hogy mi bújt meg az árnyékban.
- Már vártalak. - Lassan hátradőlt a férfi a székében. Kígyó szeme sárgán izzott, olyan volt, mint egy áldozatára lecsapni készülő fenevad.
- Ó a fenébe, pedig már azt hittem, hogy sikerül megszervezni neked a meglepetés bulit. – nevetett a fiú.
- A szarkazmus a kétségbe esettek mentsvára. – mosolyodott el a férfi is.
- A színjáték, amit itt bemutatsz nekem az pedig a tiéd. Jobban félsz te a sötéttől, mint amennyire hiszed. – A férfi nem felelt csak rámeredt a fiúra. – Ki az a lány?
- Az nem a te dolgod.
- Megtámadtatok szóval most már nagyon is az én dolgom. – fonta karba a kezét.
- Én a helyedben leszállítanám a lányt és nem kérdezősködnék.
- Mázli, hogy nem vagy a helyemben. Ki az a lány? – az asztalon a gyertya lángja megremegett. Érezte a fiú a feszültséget, de nem törődött vele.
- Vannak nálad hatalmasabbak is. Ne akard magadra haragítani őket.
- Fenyegetni mersz?
- Nem, ő csak figyelmeztet. – lépett elő egy hatalmas alak. A kezében lévő buzogányt megsuhintotta a fiú felé. Könnyed mozdulattal tért ki a csapás elől. Arcán komisz mosoly jelent meg. Szeme elsötétült és égnek emelte a kezeit és alig hallhatóan elkezdett mormolni magában valamit. A férfi teste megfeszült, arca eltorzult. Kiejtette a kezéből a buzogányt és fájdalmában felordított. Száján keresztül valami ködszerű dolog kezdett el ki szivárogni, mintha a lelke távozott volna a testéből. A fiú egyre hangosabban kezdett el kántálni. Dallamos szavak töltötték be a teret. A gyertya lángja egyre magasabbra és magasabbra kúszott. Az ablakok kivágódtak a helyükről és üvegszilánkok repültek szerte-szét. Hűvös szél tódult be a kitört ablakokon. A fiú abbahagyta a kántálást és a férfi ernyedten összeesett.